-
Gárdos Péter: Hajnali láz – könyvajánló 4. rész
Bűbájos és igaz történet szerelemről, újrakezdésről, hitről, az élet szeretetéről, az élni akarás erejéről Vajon van-e élet a koncentrációs táborok kerítésein túl? Miklósnak azt mondják, nincs, tüdőbaja ugyanis orvosa szerint hat hónapon belül elviszi. Ám a regény 25 éves főhősének még ez sem szegheti kedvét – főleg, ami nősülési szándékait illeti. {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} Gárdos Péter neve elsősorban filmrendezőként ismert, 2010-ben jelent meg első regénye, amely voltaképpen szülei fiatalkori levelezésének feldolgozása. Erről a hat hónapnyi levélváltásról a szerzőnek édesapja haláláig még csak tudomása sem volt, 1998-ban azonban édesanyjától megkapta a titkokkal, szerelemmel, majdhogynem kamaszi naivsággal átszőtt írásokat. Egészen új megvilágításba…
-
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem – könyvajánló 3. rész
Múlt, jelen és jövő határán Szeretem azokat a könyveket, amelyek olyanok, mint a karácsonyi ajándék. Amelyeket lehetetlenség kivárni, amíg eljön az ünnep, muszáj előre kikutatni őket. (Hogy aztán persze jól megbánjuk.) Ez a könyv pont ilyen; bár minden szabad percemben faltam a sorokokat, mégsem tudtam olyan ütemben olvasni, hogy ne lapozgassak folyton előre, annyira hajtott a kíváncsiág, vajon merre kanyarog a történetfolyam. Nem kérdés: lebilincselő ajándékot kaptam, tele szédítő meglepetésekkel. {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} „Egy erdei tisztáson felállított hosszú asztalt ült körbe rajta egy különös társaság, csupa gyerektestű, felnőttfejű alak, tarka nyári ruhában.” Akik már nem leszünk sosem. Egy kép címe,…
-
Totth Benedek: Holtverseny – könyvajánló 2. rész
Amikor gyilkol a szeretéhség Sokadjára olvasom, de hiába: nem válik könnyedebb olvasmánnyá. Egy történet a teljes kilátástalanságról és boldogtalanságról, és arról a kegyetlenségről, amely mindezekből táplálkozik. Vigyázz, mert: „Úgy vág szájba, hogy beleszédülsz.” (Dragomán György) {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} Adott egy csapat kamaszfiú. Első ránézésre pont ugyanolyanok, mint olyan sok más tizenéves banda: isznak, csajoznak, jogsi nélkül száguldoznak. A kép azonban ennél jóval árnyaltabb. Valójában keményen drogoznak, tárgyiasítják a lányokat, és a többség lelkiismeret-furdalás nélkül nyugtázza, ha – bár nem szándékosan, de –, halálra gázolnak egy férfit az elkerülőn. A kötettel való találkozásom picit rendhagyóbb, mint az általában lenni szokott, hiszen…
-
Szabó Magda: Pilátus – könyvajánló 1. rész
Elpusztul, ki gyáva szembenézni vagy menekülni Amikor húszas éveim elején kezembe vettem a kötetet, egy csapásra nagybetűs KEDVENCEMMÉ vált. És bár mást tanított huszonévesen és mást ma, a rosszul szeretés gyilkos természetével minden alkalommal ugyanolyan kőkeményen szembesít. {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} A könyvvel nagyszüleim halála után találkoztam, könyvtáruk egy darabkájának részeként. (Azóta, akárhányszor olvasom, ők „kelnek életre” az öregek karakterei által.) Ez lett az első, igazi „felnőtt SZM-ám”, és az élmény olyan elemi erővel hatott rám, hogy végérvényesen meghatározta nem csak későbbi olvasmányaimat, de személyiségemet, világlátásomat, érzelmi fejlődésemet is nagyban befolyásolta. Iza, a harmincas évei közepén járó elvált doktornő magához veszi…