-
Szabó Magda: Ókút – könyvajánló 21. rész
#Memoár. Számvetés. Köszönet. Hála. Szeretet. Család. Csodálatos. Gyermekkor. Szülők. Anya. Apa. Legjobbak. Vége. Örökre. Mégsem. Hiszen. Tovább élnek ők. Kik halhatatlanok. Sok évvel ezelőtt egy továbbképzésen találkoztam először az alábbi feladattal: a tréner arra kért bennünket, hogy miután behunytuk a szemünket, figyeljük meg, milyen érzelmeket vált ki belőlünk egy általa kimondott szó: Kutya. Azonnal elöntött a kölcsönös, önzetlen szeretet és hűség érzése, ahogy édesen szuszog vagy – aktívabb óráiban – határtalan derűvel vesz körül. Számomra magától értetődő volt, hogy minden csoporttag valami hasonlót él át. Tévedtem. És nem, nem a szőrös négylábúaktól való félelem keltett ellenérzést vagy távolságtartást másokban, egész egyszerűen kiderült, hogy bár a csoporttagok többsége valóban nagy állatbarát,…
-
Kaffka Margit: Hangyaboly – könyvajánló 20. rész
Ha egy hangyabolyra gondolok, az jut eszembe, hogy bármekkorának is tűnik kívülről a káosz, valójában mindenkinek megvan a maga feladata, amit tökéletes precizitással hajt végre azért, hogy az egység megmaradjon. Galiba csak akkor keletkezik, amikor valami bezavar az összhangba. Az apácazárda pont ilyen közösség. Annyi különbséggel, hogy ott viszonylag gyakran van valami (vagy leginkább valaki), ami bezavar az „idillbe”. Bár Kaffka Margit regénye a sok idegen, német kifejezés és az időnként túlságosan cikornyás körmondatok miatt nem a legolvasmányosabb kötetek egyike, mégis kifejezetten jól esett olvasni – még a viszonylag nehezebb nyelvezet ellenére is. Sőt, az időnként giccsbe hajló jelzős szerkezeteket is nagyon tudtam most szeretni. „A méhek zümmögtek a tavaszi…
-
Tamási Áron: Ábel a rengetegben – könyvajánló 19. rész
Tamási Áron: Ábel a rengetegben „Elgondoltam, hogy a világ szép és változatos a földdel, az éggel és a levegővel együtt, s tele van minden olyan jóval, amire az emberek vágyódhatnak. És akit én embert eddigelé láttam, az mégis mind elégedetlen volt.” Egy kamaszfiú története. Egy erdőpásztor története. Egy család története. Egy nemzet története. Tamási Áron története. E-book: https://mek.oszk.hu/01000/01082/01082.pdf Hangoskönyv: https://www.youtube.com/watch?v=VNPKM5bbpK8 Rengeteg restanciám van könyvek terén, és az egyik éppen ez a kötet. Mint olyan sok más klasszikushoz, ehhez a kisregényhez is éppen úgy viszonyultam: hiába nézegettem, forgatgattam, egyáltalán nem tudott lekötni akkor, amikor a kezem ügyébe akadt. Nem állítom, hogy nincsenek rossz könyvek, ahogyan azt sem, hogy minden ember jó, viszont ahogy vannak…
-
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – könyvajánló 18. rész
Volt-e igaz valaha is az a barátság, amelyben az egyik fél elárulta, elhagyta, becsapta a másikat? Volt-e igaz valaha is az a barátság, ahol a másikat el lehetett árulni, el lehetett hagyni, be lehetett csapni? {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} Márai méltán híres regényét bő másfél évtizede, még tizenévesen lapoztam fel először. Egy ajánlás olyannyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy alig bírtam kivárni, hogy végre belemerülhessek a történetbe. Emlékszem a határtalan csalódásra, ami akkor ért: képtelen voltam néhány sornál többet olvasni belőle. Vajon másnak mit adott ez a kötet? És ha másnak olyan sokat, nekem miért nem? Akkor még persze nem tudtam, amit…
-
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején – könyvajánló EXTRA
„Örvend már ez a táj, koronás istennője ragyog.” (Lenardo Díaz) Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a jelenleg is tomboló világjárvány nem járult hozzá a regény elolvasásához, és nem kerestem volna a párhuzamokat, az áthallásokat (természetesen nem véletlen a kötet elejéről vett idézet sem). Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ha más jó dolog nem is történt mindazokkal, akik szintén hasonló okokból vették a kezükbe ezt a csodálatos könyvet, már megérte. Főleg, mert – ha a járványokról nem is, – a szerelemről annál többet tanulhattunk. {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} Kolumbiába utaztam. Éreztem a Karib-tenger illatát, hallgattam az egzotikus madarak énekét, gyönyörködtem a…