„A kamera pásztáz”, és a képernyőn két, negyvenes nő pixeljeire hullott alakja sejlik fel. Az elhomályosult, lassított felvételeken pedig ember legyen a talpán, aki tisztán lát. A kötet a Nyughatatlanok trilógia harmadik, befejező része, azonban a történet az előzményregények olvasása nélkül, önmagában is érthető. Az első két rész hasznos pluszinformációkkal szolgál a kötethez, de nem szükséges feltétlenül hozzá. A könyvben Emília és Elza életét ismerhetjük meg, a cselekmény a történész és könyvkiadói jogász nézőpontjából bontakozik ki. A jelen eseményei mellett nagy hangsúlyt kapnak a múlt árnyai is, és az ugráló ídősíkok mellett a mondatok is szédítően hathatnak. Emília „[…] úgy néztünk körbe életünk minden napján, mintha rangon aluli lenne a…

„Hogy kérlelhetetlenségből, föl nem ismerésből az ember mit ferdíthet el a rossz út felé, vagy mit taszíthat türelmetlenül romlásba, s mihez hívja szinte vakon a balsorsot?” Egy bűnben fogant család krónikája, amelynek tagjai nem bírták magukban tartani keserves titkaik ólomsúlyát – napló formájában tárják inkább az olvasó elé. {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} Nem is olyan régen, határoztam el, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom. Valamiért muszáj. Szokványos módon indult az ismeretségünk: egy ajánlás hatására kezdtem körbeszimatolni, belekóstolni, de mivel igen gyorsan felerősödött a hívószó, nem vívódtam sokáig, gyorsan engedtem az érzékszerveimet maradéktalanul behálózó csábításnak. Igaz, terveim szerint gyorsan szerettem…