Uncategorized

Emily Brontë: Üvöltő szelek – könyvajánló EXTRA

Lidérc és valóság, szerelem és gyűlölet, cselszövés és igazságszolgáltatás, kegyetlenség és megbocsátás…

Féktelen szenvedélyek megállíthatatlan ereje egy elsöprő lendületű klasszikusban.

A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „EMILY BRONTE Üvöltő szelek”

Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

E-book: https://mek.oszk.hu/04300/04369/04369.pdf

Hangoskönyv:
https://www.youtube.com/watch?v=ym_-vmufigc&list=PLackOwtik0BuiADQEsc4P5XgKmOt3Ei2Z

17 éves vagyok. Heverészek az ágyon a nyaralóban, és igyekszem koncentrációm legjavát nyújtva olvasni az első oldalakat. Tetszik, nagyon tetszik, tovább kéne olvasnom, hiszen már az első oldalak szenvedélye is magával ragad, mégis kicsal a szobából a strand és a grillezés. Nem viszem magammal.

35 éves vagyok. Ugyanúgy heverészek az ágyon, igaz, nem nyaralás, hanem kényszerpihenő alatt. Eltelt majdnem két évtized, és már nem kell erősen összpontosítanom és meggyőznöm magam. Esélyem sincs (nem csak azért, mert be vagyok zárva), éppúgy, ahogyan egy forgószél, beszippant a történet. És nem tudna kicsalni se strand, se grillezés.

Na jó…

De vinném magammal!

Emily Brontë egy évvel halála előtt, húszas évei végén írta meg első és egyetlen prózai alkotását, amely mind a mai napig (keletkezése után lassan kétszáz évvel) a klasszikus irodalom egyik legnagyobb remekműve. Talány, hogy ennyi érzést, szenvedélyt és tűpontos karakterrajzot hogyan tudott papírra vetni úgy, hogy ő maga még csak töredékével sem találkozott, de mindez csak még inkább alátámasztja elképesztő zsenialitását, tehetségét és fantáziavilágát.

A ‘világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi regénye’ minden, csak nem szerelmes regény. Inkább egy történet szerelemről, gondoskodásról, hűségről, de gyűlöletről, bosszúvágyról, megtorlásról úgyszintén. Aki a kezébe veszi, készüljön fel az elemi erejű érzelmekre, amely pusztító viharként, orkán erejű szélként nem csak a szereplők sorsán söpör végig, de mindenki tapasztalni fogja saját bőrén is. És hideg lesz. Néha meg perzselő.

Embergyűlölők mennyországa ez a vidék.”

Lockwood egy isten háta mögötti birtokra, Thrushcross Grange-re költözik, hogy távol a világ zajától új, nyugodtabb életet kezdhessen. Akkor még nem is sejti, hogy a múlt ködéből előtűnő vélt vagy valós démonok igen hamar elveszik majd kedvét a remeteélettől.

Nem mindennapi vendégeskedése Szelesdombon – ahol földesura, Heathcliff, a TG birtok tulajdonosa él különös családjával –, nyomban felkelti érdeklődését, és Nelly, saját házvezetőnője tolmácsolásában megismeri a család tragikus és misztikus történetét.

Úgy éreztem, az Úr levette kezét az eltévedt bárányról, s a fenevad most ott ólálkodik körülötte és a nyáj körül, várván a percet, hogy ugorjék és pusztítson.”

Heathcliff árva fiúként kerül Szelesdombra, mert a birtok akkori gazdája megsajnálja, és befogadja gyerekei mellé. Hindley, az úrfi már a kezdetek kezdetén esküdt ellenségként tekint a „fekete purdéra”, ám Catherine-nel, a kislánnyal szoros barátságba kerülnek. A szülők halála után Hindley mostohán bánik testvéreivel, ám saját felesége elvesztését követően kicsúszik lába alól a talaj, Heathcliff pedig, a ‘fenevad’ kapva kap az alkalmon, és támadásba lendül.

„Ő sokkal inkább én, mint jómagam. Bármiből van is a lelkünk, az övé s az enyém egy.”

Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa tovább élnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének.”

A két ‘kicsi’ között szerelem szövődik, ám Catherina időközben megismerkedik Thrushcross Grange urának fiával, Edgarral, és feleségül megy hozzá. Nem a szerelem és a szíve, hanem leginkább kissé számító gondolatai vezérlik, amikor igent mond a frigyre. Heathcliff ekkor száműzetésbe menekül, és évekig egyik birtokon sem tűnik fel.

Azért imádkozom az éghez, bár feledkezne meg ördögi elővigyázatosságáról, s ölne meg engem. Egyedüli örömöm az lenne, ha meghalnék […]”

Heathcliff visszatér, s gonosz tervét végrehajtva mindent felbolygat maga körül. A Catherina és Edgar között időközben kialakuló boldogságot egy csapásra szétzúzza. A lányt teljesen felzaklatja nagy szerelme jelenléte, aki bosszút forralva (hogy Thrushcross Grange birtoka az övé lehessen és Catherina férjének keserűséget okozzon) megszökteti és feleségül veszi a naiv, szerelmes Isabelle-t, Edgar húgát. A kezdetben elvakult lány számára azonban ekkor kezdődik az igazi pokol, és saját halálát kívánva imádkozik, hogy az iszonyat minél hamarabb véget érjen férje mellett. Végül elbujdosik és távol a családtól szüli meg Heathcliff gyerekét.

[…] a lélek végre kiverekedte magának az örökkévalóságot, ahol az életnek nincsenek többé korlátai, határtalan a szerelem, s az öröm eléri hiánytalan teljességét.”

Catherina belebolondul szerelme távollétébe, és meghal. De előtte egy kislányt hoz a világra, akit határtalan szeretettel és biztonságban nevel édesapja és Nelly, megpróbálva vele feledtetni élete tragikus kezdetét és édesanyja hiányát. Csakhogy a végzetét ő sem kerülheti el, Heathcliff karmai közé kerül.

Ő a béke, a nyugalom révületére vágyott, én pedig arra, hogy körülöttem szüntelen örömben, ünneplő lángolásban szikrázzék, táncoljon minden.”

Heathcliff eltökélt szándéka, hogy fia és Cathy, Edgar és Catherina lánya összeházasodjanak, hogy TG végérvényesen az ő kezében legyen. Bár a két fiatal eleinte szimpatizál egymással, s az aranyszívű lány igyekszik megérteni és segíteni Lintont nehézségeiben, csakhamar kiderül, mennyire nem illenek össze. Ennek ellenére erőszakkal bár, de megköttetik a nász, és Cathy élete ugyanúgy pokollá változik Szelesdombon, ahogyan nagynénjéé.

Sorsuk, tragédiájuk a transzgenerációs minták alapján összefonódik, továbböröklődik, de Cathy és Hareton, a hajdani Hindley fia – igaz, sok-sok szenvedés után, de – még időben felismerik a feléjük száguldó veszedelmet. Rájönnek, hogy az átok ellen csupán egyetlen fegyver bizonyul hatékonynak: a szeretet.

A regény tulajdonképpen Heathcliff élete köré szövődik, s bár Nelly, a házvezetőnő szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, tulajdonképpen H. történetét meséli el. Természetesen gyűlöltem őt, akinek a házában a gyerekek is olyan megátalkodottakká váltak, hogy állatokat kínoztak, és valamennyiüknek, akik a közelében éltek, a legsötétebb énje kerekedett felül elméjén. Változatos és kegyetlen gyötréseinek meglett a következménye: mindenkit elpusztított maga körül, még azt az egytlenegyet is, akit szeretett.

Belebújva bőrébe viszont egyértelműen nyilvánvalóvá válik, miért lett belőle szörnyeteg. Alig néhány évesen szülei eldobták, és egyedül kódorgott az utcán, ki tudja, mennyi ideig, és talán ott is hal meg, ha Earnshaw úr nem fogadja be. Mostohafivére gyűlölte és ellehetetlenítette életét, és Catherina szerelme is kevés volt ahhoz, hogy tisztességes ember váljon belőle. Természetesen nem jár érte felmentés, de a história végére őszintén megszántam rengeteg nyomorúsága miatt, aki talán még jó útra is térhetett volna, ha az élet nem szakítja el nagy szerelmétől.

Ennek a 19. századi regénynek minden mondata ékes példája annak (lenyűgöző profizmussal és lélekelemző képességgel ábrázolva), hogy gyermekkori sérelmeinket mennyire öntudatlanul cipeljük tovább génjeinkben. Azonban fontos felismernünk, hogy örökölt sorsunkban nem csak traumáinkat, de pozitív mintáinkat is továbbvihetjük.

Így tett Cathy és Hareton is, megmentve ezzel nem csak magukat, de talán utódaikat is, megelőlegezve nekik egy szebb, jobb, boldogabb, teljesebb életet.

Kedves Látogató! Miért ne adhatnék egy kis ízelítőt kedvenc olvasmányélményeimből? Elsősorban 20. századi és kortárs magyar kötetekből ajánlok heti rendszerességgel saját "olvasószűrőmön" keresztül egy-egy újabb történetet, remélhetőleg minél több mindenkit ösztönözve ezzel rendszeres könyvlapozgatásra. Szép, letehetetlen könyvekben bővelkedő napot kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük