Fekete István: Vuk – könyvajánló 12. rész

Ki ne találkozott volna a kis Vuk történetével? Szerencsére valószínűleg igen kevesen akadnak, akik ne ismernék a hányattatott sorsú rókafiú szárnypróbálgatásait. Azonban a rajzfilmen túl a gyönyörű leírásokban, érzelmekben gazdag regény el(újra)olvasása is szívet melengető program lehet ezekben a csendes, bizonytalan napokban.

{{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}}

E-book:
http://www.literart.org.ro/files/vuk.pdf

Vuk varázslatos története egészen a gyerekkoromig repít. Nem csak azért, mert akkoriban ismertem meg a regényt és a rajzfilmet, hanem mert olyan tájakra kísér, amelyek fiatal korom legfontosabb helyszínei voltak. Az erdők, mezők, szántóföldek világa, a rónaság végtelenje, a fák, bokrok, vadon élő állatok tapintható közelségbe kerülnek ismét, rókákkal, partifecskékkel, ürgékkel, sasokkal, őzekkel – minden illattal, ízzel, színnel, érzéssel együtt.

„Lefelé hajlott a nap. Búcsúzóul betekintett még az erdőbe, hol hosszúra nyúlt az árnyék, és a szelíd szemű gerlék halkan kurrogtak. Vörös fényben úszott a fák dereka; hazafelé zümmögtek a méhek, és csengő madárdal fuvolázott ezer hangon.”

Már rögtön az első bekezdésben olyan mesés környezetbe kalauzolja az olvasót Fekete István, amelyből nem szeretnénk szabadulni. Jó nyakig beleburkolózni a látványba, hangokba, nyugalomba. Tökéletes leíró mondatai zseniálisan érzékeltetik azt, hogy nem csupán az események lényegesek, az azt körülvevő környezet, a természet törvényei legalább annyira fontosak, mint maga a cselekmény.

Vuk egy szerető rókacsaládban nevelkedik testvéreivel, Kag és Iny fiaként. A vadászok azonban rálelnek a rókavárra, és kiirtják csaknem az egész családot.

„Az öreg tölgy a dombokkal együtt őket is lágyan gyökérmarkába vette, és halkan susogott a lecsendesedett szélben, mintha mi sem történt volna.”

A legéletrevalóbb kisrókát, Vukot anyja még idejében kimenekíti a tópartra, de a család többi tagja elpusztul. A rókakölyök még túl fiatal ahhoz, hogy gondoskodni tudjon magáról, szüleit pedig még azelőtt szétmarcangolják a kutyák, hogy átadták volna számára a zsákmányszerzés fortélyait. Szerencsére egy rokon, Karak rátalál, és pártfogásába veszi.

„Az öreg Vuk vére! Még ki sem látszik az idei fűből, és ilyen orrt […] Karak, vén róka […] kincset kaptál, úgy vigyázz rá […]”

Karakot Vuk nagyapjára emlékezteti a kisróka, akinek nevét is viseli. Már igen korán megmutatkoznak kiemelkedő képességei vadászat terén. Bár Karak első gondolatai közt ott lapul, hogy önös érdekei miatt tartja maga mellett kicsi rokonát, ám győz a szeretet és a vér szava – fiaként neveli fel.

„Arra persze nem gondolt, hogy a vadászat ősi ösztöne az emberben éppen olyan öreg, mint a rókában, de Vuk még fiatal volt, és erre nem gondolhatott.”

Ebben a történetben az (is) a zseniális, hogy bár a rókák szemszögéből élhetjük át az eseményeket, értük, az ő életükért, sikeres zsákmányszerzésükért izgulhatunk, Fekete István egy-egy mondattal felvillantja az érem másik oldalát is. Ha teljes felmentést nem is ad a vadászokkal kapcsolatban, arra készteti az olvasót, hogy ha csak egy-egy pillanatra is, de álljunk meg, és vizsgáljuk a dolgokat a másik szemszögből is.

„Az éjszakából kinőttek egyszerre a fák, az ólak, a ház fehér kéményei és a három róka, akik fáradtan, piszkos-földesen ültek szemben egymással, valami különös boldogságot éreztek, mely végigszaladt gerincükön, aztán vérükben kezdett táncolni. Nagy érzés volt és szép, mint maga az élet.”

Egy éjszaki portyázás során Vuk a Simabőrű házánál találkozik Innyel, testvérével, aki csodával határos módon túlélte a rókavár megsemmisítését. Karak segítségével kiszabadítják a fogva tartott, halálra ítélt állatot, és immár hárman élik tovább kalandokkal teli életüket.

„Nagy volt a csend. Iny félőn összehúzta magát, Vuk pedig nézte, nézte az öreg rókát, és amikor egy kései száraz levél perdült eléje valamelyik fáról, tudta, hogy az az elmúlás szárnya verte le.”

{{Karak meghal, de a fiatalok tovább élnek. Mindketten párra találnak, hogy folytassák, amit szüleik elkezdtek: Iny Barkkal, Vuk Cselével vállvetve halad tovább azon az úton, amelyen őseik csak olyan kevés ideig tudtak taposni.}}

Vuk népszerűsége mindmáig töretlen. Hogy mi a titok? Ami biztos, hogy a regény hat. Az emberek többsége ki van éhezve a jóra, a szépre, az igazságra, ebben a torz, hamis, hazug világban. (Talán nem véletlenül állunk egy hatalmas változás küszöbén). Ráadásul a történet olyan érzelmi húrokat pendít meg az olvasóban, amelyeket mindannyian átéltünk, tapasztaltunk, amikor végigjártuk felnőtt létünkhöz vezető igen hosszú, buktatókkal teli rögös utunkat.