Gárdos Péter: Hajnali láz – könyvajánló 4. rész

Bűbájos és igaz történet szerelemről, újrakezdésről, hitről, az élet szeretetéről, az élni akarás erejéről

Vajon van-e élet a koncentrációs táborok kerítésein túl? Miklósnak azt mondják, nincs, tüdőbaja ugyanis orvosa szerint hat hónapon belül elviszi. Ám a regény 25 éves főhősének még ez sem szegheti kedvét – főleg, ami nősülési szándékait illeti.

{{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}}

Gárdos Péter neve elsősorban filmrendezőként ismert, 2010-ben jelent meg első regénye, amely voltaképpen szülei fiatalkori levelezésének feldolgozása. Erről a hat hónapnyi levélváltásról a szerzőnek édesapja haláláig még csak tudomása sem volt, 1998-ban azonban édesanyjától megkapta a titkokkal, szerelemmel, majdhogynem kamaszi naivsággal átszőtt írásokat. Egészen új megvilágításba kerülő szülei (főleg zárkózott, magának való édesapja szerelmes lelke) akkora hatással voltak rá, hogy a történetnek nem csak könyv-, de filmváltozata is elkészült, szintén Gárdos Péter rendezésében.

1945. Svédországában járunk, ahol a koncentrációs táborok túlélőit ápolják. Köztük Miklóst is, akinek felszabadulása miatt érzett öröme nem tart sokáig: orvosa közli vele, hogy tüdőbetegsége miatt csupán fél éve maradt hátra.

A fiatal férfit azonban ez sem akadályozza meg abban, hogy legnagyobb vágyát véghezvigye: feleséget keres magának. Egy kis kutatómunka után 117, Svédországban ápolt, debreceni születésű, idegen lánynak írja meg ugyanazt a levelet – természetesen ismerkedési szándékkal.

Az egyik címzett Reich Lili (az író édesanyja, valódi neve Ági), egy másik svédországi tábor 18 éves lakója, aki először ügyet sem vet a küldeményre. Egy betegség miatt azonban ágynak esik, és barátnői unszolására levélváltásba kezd a fiatalemberrel.

Miklós már a személyes találkozás előtt is biztos benne, hogy rátalált az igazira, és mindent ennek a szárba szökkenő kapcsolatnak rendel alá. Bár a végzetesnek jósolt diagnózis továbbra is ott lebeg a feje felett, megszervezi a randevút, ahol Lili számára is (a kezdeti ellenérzés dacára) nyilvánvalóvá válik, hogy egymásnak lettek teremtve.

„Végre belekezdtek, be sem fejezve a mondatokat, mohón, mint amikor berobbantanak egy víztározót. Egymás szavába vágtak, izgatottak voltak és türelmetlenek, egyszerre akartak bepótolni mindent. De a legfontosabbról nem beszéltek. Sem akkor, sem később.”

Szerelmük beteljesedésének a tragédiák, egyik táborból a másikba való költözködés, ármánykodás, vallásból való kitérési terv és az sem szabhat gátat, hogy soha nem kerültek szóba közöttük a haláltáborokban eltöltött évek. Végül egy kedves rabbi segítségével (annak ígéretével, hogy nem fordítanak hátat zsidóságuknak) összeházasodnak, hogy együtt kezdjenek új életet.

{{A cím Miklós minden hajnalban visszatérő lázára utal, ami folyamatosan betegsége meglétében erősíti. Az orvosok teljes elképedésére azonban egyre jobb leleteket produkál, amikor pedig az ígért hat hónap letelik, nemhogy a halál marad távol, de egy új, boldog élet kezdete vár rá. Magyarországra visszatérve teljesen felépül.}}

„Apám, már a határ után, bocsánatkérő mosollyal feltápászkodott, és kifurakodott a parányi, egzotikusan mocskos mosdóba. (…) Apám a szájába dugta a hőmérőt, behunyta a szemét, és az ajtó kilincsébe kapaszkodott. (…) Közel hajolt a tükörképhez. Most már mindig ezt fogja látni? Ezt a gyáva tekintetű, lázmérőfüggő alakot? Döntött. Kirántotta a hőmérőt a szájából, és anélkül, hogy megvizsgálta volna a higany kiterjedését, a vécécsészébe hajította.”

Hogy a szerelem, az életigenlés, egy elhatározás, a hazatérés öröme vagy a jövőbe vetett hit volt az, ami Miklós életét megmentette? Nem tudni…

A pozitív jövőkép, a humor és a szeretet mindent legyőző ereje viszont egészen biztosan mindenkinek kapaszkodó lehet – még a legnehezebb időkben is.