Kiss Noémi: Sovány angyalok – könyvajánló 10. rész
Lívia (40)
Gyilkosság. Betegség. Meddőség. Erőszak. Elhidegülés. Idegösszeroppanás. Kádár-korszak. Rendszerváltás. Oktatásügy. Szeretők. Törvénytelen gyermek. Örökbefogadás. Leszbikus viszony.
Nőnapra.
Szeretettel.
{{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}}
Csupán bő fél éve olvastam először a regényt, és ilyen rövid idő elteltével is meglepett, amikor újraolvasva ismét szembesültem azzal, mennyi mindenről is szól ez a viszonylag rövid, de annál tartalmasabb, meghökkentőbbnél meghökkentőbb fordulatokkal tarkított mű. Lívia életébe kórházban való tartózkodása heteiben csöppenünk. A 40 éves tanítónő nem csak bírósági ítéletére, de vizsgálati eredményeire is vár a nyomasztó, klórszagú épületben. Megbomlott elméje fröcsögve köpködi vissza élete mélypontjainak képeit, s a diafilmek nem éppen tejszínhabos leányregényt festenek a kórterem falaira.
„Neked ettem, mostam a fogam, samponoztam a hajam. […] Vásároltam, ott ültél a polcon. Benne úsztál egy pohár tejben. […] Te néztél vissza a fürdőszobatükörből.”
A nő Öcsivel, férjével való kapcsolatának bemutatásán keresztül vezet végig életén. Házassága bár hatalmas, mindent elsöprő szerelemnek indul, már az első perctől bűnben fogant frigyből születik. Lívia a barátnője kezéről csapja le a férfit, méghozzá Kati szüleinek nyaralójában.
„Feljött a torkomba a maró íz, a házasság rozsdái, hangosan, cuppogva rágják el a lelket. Az ilyen lélek pedig bármit megtesz, tönkretesz akárkit, nincs kegyelem.”
A rossz ómen a folytatásra is hatással lesz, házasságuk batyuját az élet egyre súlyosabb terhekkel pakolja tele, s két teljesen más irányba hajtja a hajdani szerelmeseket: a férfit a futópályára, a nőt pedig más férfiak, sőt nagy szerelme, Sára karjaiba is.
„Anya bárki lehet, még egy vakond is. Egy csiga, tetű, denevér, giliszta, bolha, a sánta róka is. Törött lábú gólya. Csak én nem.”
Lívia lelke nem bírja el a tényt, hogy meddő. Hiába rohan különböző kezelésekre, orvosokhoz, később megszámlálhatatlan férfihez ciklusa közepén, nem fogan meg kisbabája. Csontig, húsig, petesejtig hatoló sikollyal ordít bele a világba segítségért, de senki nem hallja meg. Öcsi is csak kezdetben biztatja, ahogy telnek az évek úgy kerekedik felül a férfin agresszív, őrült énje: nemhogy nem áll felesége mellett a nehéz időkben, de rendszeresen bántalmazza – verbálisan és fizikailag egyaránt.
{{Utolsó szögét azzal veri be saját koporsójába, amikor Lívia számára is kiderül, hogy gyermeket nemzett egy másik nőnek.}}
Vesszőfutásuk innentől még intenzívebbé válik, már az életükért loholnak: végül Öcsi, az élsportoló marad alul, Lívia a láthatatlan, talán nem is létező célszalag előtt hirtelen megtáltosodik, és a porba tapossa férjét.
Mennyit bír el egy nő élete? Miért tűri, hogy bántsák, megalázzák, kihasználják? Az ő hibája is? Az áldozathibáztatás vajon helytálló? Ki valójában az áldozat? Aki gyilkol? Akit megölnek?
Lívia visszaemlékezései során a múlt ködös emlékei egyre élesebb megvilágításba kerülnek. Fény derül szülei boldogtalan, veszekedésekkel és tettlegességekkel tűzdelt házasságára, az áldozatszerep mintájának továbbmentésére. A nő kétségbeesett hajszája a boldogságért nem ismer határokat, bármire hajlandó, hogy édesanya lehessen. Hiába kopog azonban olyan nagyon a szöveg, az ajtón mégsem toppan be a várva várt gyermek – a legnagyobb vágy csupán meddő álom maradhat.
{{Ezt pedig ép ésszel nem bírja tovább, bántalmazó kapcsolatából és saját boldogtalanságából egyetlen kiutat lát: ha megöli férjét.}}
{{A felmentés azonban végül nem csak a bíróságon történik meg, Lívia saját magának is ad egy újabb esélyt.}}
Tudata tisztulásával személyiségfejlődése is új dimenzióba lép, s krízisére – az átélt szenvedések és nehézségek ellenére (vagy éppen azért) – mint egy új, boldogabb élet kezdetére tekint.
„Ezer szálon lógok, el kéne vágni őket, hogy kiszabaduljak a csomóból, amibe engem is jól belekötöztek. Majd meglátjuk. Végül is még csak nyár eleje van, ebből még bármi lehet. […] Forró, száraz, hosszú nyár lesz. Szeretek égni, perzselni, forrni, a lángba nézni.”