Uncategorized

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – könyvajánló 18. rész

Volt-e igaz valaha is az a barátság, amelyben az egyik fél elárulta, elhagyta, becsapta a másikat?

Volt-e igaz valaha is az a barátság, ahol a másikat el lehetett árulni, el lehetett hagyni, be lehetett csapni?

A képen a következők lehetnek: 1 személy, állás és túra/szabadtéri

{{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}}

Márai méltán híres regényét bő másfél évtizede, még tizenévesen lapoztam fel először. Egy ajánlás olyannyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy alig bírtam kivárni, hogy végre belemerülhessek a történetbe. Emlékszem a határtalan csalódásra, ami akkor ért: képtelen voltam néhány sornál többet olvasni belőle.

Vajon másnak mit adott ez a kötet? És ha másnak olyan sokat, nekem miért nem?

Akkor még persze nem tudtam, amit ma már igen: vannak könyvek, helyzetek, érzelmek, pillanatok, amelyekre meg kell érni, ki kell várni, mert csak akkor tudjuk igazán értékelni őket.

Két idős férfi élete alkonyán, több évtized után találkozik, hogy haláluk előtt még egyszer, utoljára szembesítsék egymást és valahol magukat is azokkal az erkölcsi kérdésekkel, amelyek barátságuk végéhez vezettek.

A vendég bár hívatlanul állít be egykori barátja otthonába, a házigazda mégis számít érkezésére – igaz, erre negyvenegy évet kell várnia. Henrik, a vendéglátó monológjából lassan kibomlik, körvonalazódik a múlt: miért telt el majd’ egy emberöltőnyi idő a másik nélkül, ha egykor olyan mély szövetség fűzte össze őket?

De a nők, szerep és világ mögött derengett egy érzés, mely mindennél erősebb volt. Ezt az érzést csak férfiak ismerik. Barátság a neve.”

A Henrik és Konrád között lévő kapcsolat gyerekkorukban köttetett. Bár családi életük, társadalmi státuszuk meglehetősen különböző, olyan erős érzelmi kapocs alakul ki kettejük között, mintha ikrek volnának. Nem csak iskolás korukban, de fiatal felnőttként is együtt élnek: bár más életfelfogásban és ritmusban, de megingathatatlan harmóniában.

A barátság azonban váratlanul megszakad, és a két férfi nem csak érzelmileg, de földrajzilag is eltávolodik egymástól. Konrád egyik napról a másikra, búcsú nélkül a trópusokra költözik: „Az én hazám egy érzés volt. Ezt az érzést megsértették.”

De aztán visszajöttél, mert nem tehettél másként. S én megvártalak, mert nem tehettem másként. S mindketten tudtuk, hogy még egyszer találkozunk, s akkor vége lesz.”

A két férfi mintegy lezárásként tekint a látogatásra. Meghallhattak volna korábban, életkoruk és a háború kegyetlen évei okán, de életben maradtak. Tudták: ez a beszélgetés még jár nekik, mielőtt örökre lehunyják a szemüket – tulajdonképpen ez, a viszontlátás fontossága éltette őket egészen idáig.

A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és a hiúság mocsarába.”

A köztük lévő kapcsolat olyan szoros, észérvekkel megmagyarázhatatlan kötelék volt, amely alapja nem a rokonszenv, de még csak nem is a szeretet. Egy ősi, szavakkal kifejezhetetlen, eredendő érzés. Az idill azonban mégis megbomlott.

A magányban mindent megismer az ember, s nem fél többé semmitől.”

Henrik, a vádló, felesége korai halála után több, mint három évtizedes magányra ítélte magát. Olvasott, gondolkozott, a nappalait, de még olykor az éjszakáit is a magyarázatok keresésével töltötte: amikor végre a gondolatok összeálltak fejében, nem félt többé szembenézni azzal, mi vezetett barátja és felesége elvesztéséhez.

S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot?”

Henrik Konrádot, ugyanakkor saját magát is szembesíti emberi gyarlóságaival.

{{Kiderül, hogy egykori barátja azért hagyott hátra mindent, és tűnt el búcsú nélkül, mert viszonya volt Krisztinával, és meg akarta ölni a tábornokot. A féltékenység úgy hatalmasodott el Konrádon barátja feleségét és vagyonát illetően, hogy nem védekezhetett ellene.}}

Titkaira sosem derül fény, itt, az utolsó estén sem vallja meg bűneit, de nincs is rá szükség: hallgatása a szavaknál is beszédesebb. A tábornok ugyanakkor saját felelősségét sem vitatja el: ugyanannyira bűnös ő is, hiszen nem akarta észrevenni, ami a szeme előtt zajlott.

S az idő tisztítótüze kiszívott az emlékekből minden haragot.”

Ahogy haladunk előre a könyvben, úgy csitul a Henrik lelkében dúló vihar. Bár barátját igen ritkán engedi szóhoz jutni, és eleinte többször hallhatjuk hangjában a vád haragját, tisztán érezni, hogy monológjával mondatonként gyógyítja magát. Hangról-hangra száll el minden sérelme, indulata, hogy tiszta szívvel, hittel és megnyugvással lelhessen végső nyugalomra.

Noha a kötet csupán egyetlen éjszakát ölel fel, mégis egy egész életet tár az olvasó elé. Szembesülhetünk azzal, hogy egy barátság vége hogyan dönti örök magányba és boldogtalanságba mindkét felet. A regény a lélek legmélyéig hatol, és kegyetlenül darabokra szaggat – vigyázzon, aki fél szembenézni önmagával, saját kudarcaival, mert a könyv kendőzetlen tükörképet mutat.

Bár a bevezetőben megkérdőjeleztem a két szereplő barátságát, saját kérdéseimre mégis egyértelmű igennel kell felelnem. Azt gondolom, az élet semmilyen területén sincs értelme kételkedésnek, megbánásnak, bűntudatnak. Ami történt, az már a múlt, nem változtathatunk rajta, viszont tanulhatunk belőle. A sors (vagy nevezzük akárhogyan) pedig nem véletlenül ajándékoz meg bennünket emberekkel, érzelmekkel, ha mi ott és akkor biztosak vagyunk valamiben, akkor az egyértelműen igaz és valós. Akkor is, ha idővel átalakul vagy éppen elmúlik: legyen szó akár barátságról, akár szerelemről. Mert egyszer tényleg minden gyertya csonkig ég, ellobban, de mielőtt ez megtörténik, ég és lángol és meleget ad.

Kedves Látogató! Miért ne adhatnék egy kis ízelítőt kedvenc olvasmányélményeimből? Elsősorban 20. századi és kortárs magyar kötetekből ajánlok heti rendszerességgel saját "olvasószűrőmön" keresztül egy-egy újabb történetet, remélhetőleg minél több mindenkit ösztönözve ezzel rendszeres könyvlapozgatásra. Szép, letehetetlen könyvekben bővelkedő napot kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük