Uncategorized

Márai Sándor: Eszter hagyatéka – könyvajánló 23. rész

Egy könyv, amit csak azok érthetnek, akiket életükben legalább egyetlen egyszer magukkal ragadott az a minden észérvnek, logikának, erkölcsnek ellenszegülő, lángolva pusztító érzelem, amit mi, halandó emberek csak szerelemnek szoktunk csúfolni.

Egy könyv, amit csak azok érthetnek, akik nem félnek kitárni lelkük – még ha olykor berozsdásodott – kapuját, de úgy igazán, sarkig, hogy az érzelmek elszállhassanak, kitisztulhasson a régi, a rossz, a mérgező, és legyen hely az újnak, a jónak az építőnek.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

[…] két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra…. Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben […] Nem hiszek véletlen találkozásokban.”

{{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}}

Az a viharos, esős nyári délután, amikor a kötetet elolvastam, tökéletes aláfestésnek szolgált a regény hangulatvilágához.

{{Hiába szeretném azonban azt mondani, hogy az égi háború elvonultával végül – ahogyan az lenni szokott – kisütött a nap, ez a kötet is derűs felütéssel zárult, sajnos nem állítanék igazat. Számomra mégis minden befejezés, minden vég bizakodó, mert ha ott és akkor éppen nem látjuk a pozitív oldalait, rengeteg tanítást rejtenek magukban, és egy új, izgalmasabb, boldogabb jövő felé mutatnak. Még ha úgy, hogy olyan irányt mutatnak, amerre egészen biztosan önszántunkból nem indulnánk. És még ha ez a regény befejezésére nem is feltétlenül igaz. A kivételek csak megerősítenek.}}

Márai, a női lélek páratlan tudora

Milyen lehet egy nő élete, akinek a férje ilyen elképesztő precizitással ismeri a nők érzelem- és gondolatvilágát? Milyen lehet az a nő, akinek jóvoltából a férje ilyen elképesztő precizitással ismeri a nők érzelem- és gondolatvilágát?

Márai zseniális női lélekábrázolása legendás. Ha nem tudnánk, hogy valójában férfi írta ezt a kötetet (és még olyan sok másikat is), biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki női szerzőt sejtene a sorok mögött. Bár sajnos rengeteg magánéleti és szakmai tragédia „kellett” hozzá, hogy lélekelemző képessége ilyen magas szintre juthasson, elképesztő érzelmi intelligenciára és tehetségre vall az is, hogy mindezeket ilyen csodás szófüzérekként tudta papírra vetni. Sokan mondják, hogy Márai emiatt elsősorban „női szerző”, és valóban hihetetlenül sokat tanulhatunk mi nők, általa magunkról (bármennyire is paradoxon), azonban ha férfi volnék, már csak azért is olvasnám a műveit, hogy ha csak egy parányit is, de tisztábban láthassak a nők érzelmeinek átláthatatlan labirintusában.

Láncra verve, egy életen át

Kezdem hinni, hogy azok a végzetes, nagy elhatározások, melyek megszabják életünk jellegzetes sorsvonalát, sokkal kevésbé öntudatosak, mint később a visszapillantás, emlékezés óráiban hisszük.”

Eszter magányosan, idős rokona, Nunu társaságában tengeti szürke, egyhangú, ugyanakkor mégis békés, nyugodt életét. A vénkisasszonnyá öregedett nő soha nem ment férjhez, egyetlen szerelme húgát, Vilmát vette feleségül. A nő halála után csaknem húsz évvel táviratozik a csapodár, semmirekellő férj, Lajos, hogy meglátogatja felesége családját. Bár Eszter az alatt a hosszú idő alatt, amíg nem találkozik egykori szerelmével, megtalálta magában a válaszokat Lajos viselkedésére, beletörődött sorsába, elfogadta azt, mégis felkavarja a levél. Azt a láthatatlan láncot ugyanis, amelynek egyik vége Lajos markában, a másik pedig Eszter nyaka köré tekeredik, még húsz évnyi távlat sem tudta elszakítani.

Hamis gyűrű, hamis ember

Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy „mindent” rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán: az idő már „rendbe hozott” mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.”

Hiába ismeri mindenki Lajost, mint a rossz pénzt, amikor végül megérkezik, azonnal az ujja köré csavarja a jelenlévőket, annak ellenére, hogy rögtön, már az első pillanatban kölcsönkér egy összeget – amit a vendéglátók minden különösebb meghökkenés nélkül megadnak neki. Pedig a férfi valójában egy önző pióca, aki saját gyerekei gyerekkorát is pokollá tette kicsapongó életvitele miatt, ám még ők is felmentést adtak apjuknak, mondván, ő ilyen és nem is fog megváltozni. Lajos egy szempillantás alatt vesz le a lábáról bárkit, ha az érdeke úgy kívánja. Esztert Vilma halála után például azzal a gyűrűvel, ami tulajdonképpen egyébként is a lányok családjának tulajdona, s az asszony halála után joggal illette meg az ékszer lánytestvérét. Ám Lajos ünnepélyes keretek között úgy adja át Eszternek, mintha ezzel hatalmas jócselekedetet hajtana végre. Ráadásul később kiderül, hogy a gyűrű egy olcsó hamisítvány. Éppúgy, mint Lajos.

Erkölcsi művégtag

Te voltál, te lettél volna számomra az, ami belőlem hiányzott: a jellem.”

Lajos kész tervekkel érkezik a házba, és Eszter, akit a távolság és az idő bölcs, éleslátású nővé tett, eleinte kétkedve hallgatja a férfi szavait. Ám Lajos monológja felébreszti régi érzelmeit, megbénítja, átmossa agyát és szívét még akkor is, ha az „erkölcsi művégtagnak” nevezi a nőt. Patetikus őszintesége megindítja Esztert, aki színlelt és ömlengős érzelmekkel beszél arról, hogy mindaz, elsősorban a jellem, ami belőle hiányzott, az megvolt a nőben, és úgy, mint egy protézis, kiegészíthette volna őt, hogy ők ketten egy teljes egészet alkothassanak. Lajos a legnagyobb jóindulattal is minimum nárcisztikus személyiség, azonban úgy sejtem, mentális és pszichés zavarai ezen jócskán túlmutatnak. Nem mellesleg pedig egy érzelmi analfabéta.

Szerelem, mindenek fölött

Nem igaz, hogy a férfiak felelnek egy szerelemért. Tessék hősiesen szeretni. De te elkövetted a legrosszabbat, amit nő tehet, megsértődtél, megfutamodtál.”

Hiába Eszter minden az elmúlt évtizedeken magára szedett bölcselete és tapasztalata, Lajos azzal, hogy tulajdonképpen őt teszi felelőssé szerelmük kudarcáért, olyan gombokat nyomogat meg a nőben, ami ellen teljességgel védhetetlen.

{{Holdkórosként követi a férfi utasításait, és gondolkozás nélkül írja alá a ház és minden más vagyontárgyról való lemondását Lajos javára. Így mindentől megfosztja a nőt, nemcsak szerelemtől, gyermektől, háztól, de a jövőjétől is. Eszter már azelőtt, hogy a férfi újra betoppant az életébe érezte, hogy az élete a végéhez közeledik, ez Lajos felbukkanásával csak még inkább bizonyosságot nyer.}}

Eszter naiv volt? Balfék? Ostoba? Áldozat-típus? Lehet. Na de tegye a szívére mindenki a kezét, aki legalább egyetlen egyszer érezte azt a perzselő lángolást, amit ő: valójában nem lettünk volna képesek mindent feláldozni azért, hogy a szerelmünk közelében élhessünk?

Az is igaz, hogy nem 45 évesen… És az is igaz, hogy – egészséges lelkületű emberként – felálltunk a kudarcból és képesek voltunk a jövőbe tekinteni, és építkezni veszteségeinkből.

De hogy valójában miről is szól a mű?

Krónika egy beteg ember mások érzelmi és anyagi kizsákmányolásáról,

avagy

krónika egy nőről, akit ki lehet zsákmányolni érzelmileg és anyagilag?

Döntsön mindenki saját megítélése és nézőpontja szerint.

Én egyértelműen az utóbbira szavazok.

Kedves Látogató! Miért ne adhatnék egy kis ízelítőt kedvenc olvasmányélményeimből? Elsősorban 20. századi és kortárs magyar kötetekből ajánlok heti rendszerességgel saját "olvasószűrőmön" keresztül egy-egy újabb történetet, remélhetőleg minél több mindenkit ösztönözve ezzel rendszeres könyvlapozgatásra. Szép, letehetetlen könyvekben bővelkedő napot kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük