Uncategorized

Szabó Magda: Freskó – könyvajánló 24. rész

Mindenki szín, úgy él benne: Mamácska sárga volt, Apa fekete, Janka szürke, az Árva zöld, Kati néni drapp, Kun László vörös. Nagymamának nincs színe, nem is látta soha. Anzsu fehér. Ádám is fehér.”

Apa-lánya viszony. Az egyik legfontosabb kapcsolat egy nő életében. Vannak szerencsés lányok. És vannak még szerencsésebbek, akik ajándékba kapnak édesapát a sorstól; még ha a kötelék nem vér szerinti is.

A képen a következők lehetnek: 2 ember, túra/szabadtéri, , szöveg, amely így szól: „Szabó Magda Freskó”

Család?

Igen.

Csak egy kicsit másképp.

A kezdetek kezdetén Szabó Magda életművet tallózva a Freskó felett gyorsan átsiklottam: a címe miatt vallási témát sejtettem, amely nem igazán vonzott. Végül már én magam sem emlékszem, mikor is lapoztam bele először, az viszont biztos, hogy abban a pillanatban eldőlt: ezt a könyvet nem lesz könnyű letenni. Így inkább nem is tettem. Vallás ide, vallás oda; csodálatos történet emberi kapcsolatokról, merészségről, a boldogság vállalásáról. Kedvenc köteteim egyike.

Aztán ott volt Anzsu, liliomos koronával, nagy szakállal, mindenkinél nagyobban és mindenkinél szebben, göndör fürtökkel és hatalmasan ott volt Anzsu, mint egy király az egész háznép felett, egy óriási Anzsu, az egyetlen, akinek az arca valóban hasonlított is önmagához, s aki ott tartotta a kezében az aranyalmát és az Anzsuk jogarát.

A még gyerekkorában festett freskóval Annuska akkor szembesül ismét, amikor kilenc évvel szökése után megérkezik szülővárosába, Tarbába, édesanyja temetésére. Első útja Anzsuhoz, a család egykori „vén mindeneséhez” vezet, és a kép, amelyen rokonait ábrázolta újra tapintható közelségbe kerül.

Elkapta az Anzsu nyakát, és megcsókolta. Legnagyobb meglepetésére nem következett semmi morgás, sőt Anzsu gyors, agyagszínű keze megveregette a fejét. Nem tudott simogatni, ahhoz túlságosan nagy volt a keze, de az érintése is boldogság volt, majdnem akkora, mint kilenc évvel ezelőtt, mikor megszökött és Anzsu kivitte az állomásra.”

Anzsu, a „morgós vénember” Annuska számára a feltétel nélküli, önzetlen szeretet megtestesítője, az a tökéletes férfikép, amelyre minden lány vágyik, akihez képest rajzolja későbbi párkapcsolatait. Az áhított ideált elsősorban édesapjukban keresik a lányok, de mivel Annuska mindezt a vér szerinti családfőtől nem kaphatta meg, a sors megajándékozta egy másik, az igazi apával. De még Anzsuval való különleges kapcsolata ellenére sem tudott a lány Tarbában maradni, Annuska számára a menekülés volt az egyetlen út, hogy kitörjön a szeretetlenség közegéből. Futott agresszív apja, félkegyelmű anyja – de leginkább határtalan boldogtalansága elől.

A koszorú szív alakú volt, és fenyőből fonta Anzsu. A szív peremén arasznyi távolságban egymástól angyalok ültek, fából faragott angyalok, és mindegyik tartott kis gödrös kezében valamit: az egyik trombitát fújt, a másik hegedült, a legutolsó, a legszebbik kis angyal citerázott. A szalag is ezüst volt rajta, a kukorica összeragasztott leveléből csinálta Anzsu, azt festette be ezüstre, s bodzalével rajzolta rá a neveket: Corinna és Mihály. Műremek volt.”

Anzsu a saját keze által készített koszorúval fejezi ki háláját a papnének, amiért általa mégiscsak lehetett gyermeke, mégiscsak megszületett az, akit mindennél és mindenkinél többet jelentett számára. A család ugyanis sohasem tudott mit kezdeni Annuskával: sem túláradó természetével, sem tehetségével, de még nevével sem. Anzsu az, aki olyan mély atyai gondoskodással, olyan feltétel nélküli szeretettel vette körbe az első perctől kezdve, hogy a hihetetlenül erős érzelmi kötődésnek hála, bár rokoni kapcsolat nincs közöttük, a lány gyakorlatilag – anyai nagyapja mellett – tőle „örökli” tehetségét a képzőművészetetekhez. Beceneveiket is egymásnak köszönhetik.

Számomra az Annuska-Anzsu szál a regény legfontosabb motívuma. A kettejük között lévő kapocsra vágyik minden lánygyermek – felnőttként is. Olyanra, aki feltétel nélkül szereti, önzetlenül gondoskodik róla, és akire felnézhet úgy, mint Annuska a – minden értelemben – óriás Anzsura. A férfi minden tette olyan ősi bölcsességet, olyan határtalan békességet áraszt, amely kevesek sajátja. Saját érdekeit és saját boldogulását háttérbe szorítva segít elindítani a lányt az útján egy szebb, jobb élet reményében, még úgy is, hogy tudja: fizikailag elszakadnak egymástól.

Annuska bátor. Annuska elindul. Annuska boldog.

Szabó Magda erős nőalakjai közül Annuska az egyik legbátrabb. Igaz, úgy tűnik, sok veszítenivalója nincs, mégis hátra kell hagynia szeretett testvérét, Anzsut, kutyáját és szülővárosát is, a boldog gyermekkor soha nem múló reményével. Nővére, Janka csak későn kap észbe, s az ő életébe pillantva szembesülhetünk azzal, milyen sors várt volna Annuskára, ha olyan gyáva, mint testvére.

Mint az életben annyiszor, a regényben is bebizonyosodik: annak jár a jutalom, aki nem fél elindulni, nem fél esélyt adni. A szerző mesterien bontogatja a múlt titkait, hogy az olvasó kétségek nélkül elfogadja, megértse, támogassa a lány döntéseit. Annuskát végül kárpótolja az élet: két férfit is kap ajándékba: egy igaz édesapát és egy igaz társat.

Szerencsés vagyok: Anzsu nekem megadatott.

És Ádám sem késhet már sokáig.

Kedves Látogató! Miért ne adhatnék egy kis ízelítőt kedvenc olvasmányélményeimből? Elsősorban 20. századi és kortárs magyar kötetekből ajánlok heti rendszerességgel saját "olvasószűrőmön" keresztül egy-egy újabb történetet, remélhetőleg minél több mindenkit ösztönözve ezzel rendszeres könyvlapozgatásra. Szép, letehetetlen könyvekben bővelkedő napot kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük