Uncategorized

Szabó Magda: Az őz – könyvajánló 14. rész

Az én valódi arcom sokkal szörnyűbb, mint amit festeni szoktam magamnak.”

Szabó Magda nagy klasszikusa sokáig nem szerepelt olvasott köteteim listáján. Féltem tőle, ahogyan maga a szerző is. Csupán két éve, nagymamám hagyatékai között találkoztunk először. A regény és én. Azóta viszont újra és újra megtaláljuk, és nem eresztjük egymást.

A képen a következők lehetnek: belső tér

{{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}}

E-book:
https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/SZABO/szabo00010_kv.html

Ha Szabó Magdát olvasok, valójában nem is olvasok, hanem hazaérkezem. Haza, saját boldogságom, félelmeim, örömeim, bánataim, szorongásaim, kétségeim otthonába. Mindig megérkezem, soha nem indulok. S az a hol pihe-puha, hol hideg-nyirkos takaró éppúgy ölel körül, akár az élet.

Nem tudok, de nem is akarok elfogultság nélkül írni Az őzről. Életem egyik legmeghatározóbb (ha nem A legmeghatározóbb) regénye. Le akarom tenni, ki akarom dobni, szét akarom tépni, annyira iszonyú, mégis falom a sorokat. Szabó Magda olyan mesterien szövögeti a történetszövés hálóját, hogy én magam is csapdába esem. Megfojt, megbénít, behálóz. És minél inkább szabadulni akarok a fullasztó kötelékből, annál inkább beleragadok. Nincs menekvés.

A főhős, Encsy Eszter értelmiségi, de nagyon szegény családból származik. Apja beteges, így anyja zongoraleckéiért kapott kevéske pénzükből tengődnek. A szeretet adott, de ez leginkább a két szülő között érezhető, lányuk mintha csak zavaró tényező lenne ebben az igen erős férfi-nő viszonyban. Eszter viszi a háztartást, és míg más gyerek játszik, olvas, tanul, vagy épp zongoraleckéket vesz, addig ő vacsorát főz, edényeket suvickol, a szomszéd disznóit eteti. A család szerepei felcserélődnek: ő egy személyben a saját szülei anyja és apja, a szülők pedig az ő gyerekei.

Mindig gyanakodtam a jó emberekre. Soha, kicsi koromban se hittem, hogy a jóság természetes állapot. Minden jóság mögött azt éreztem, hogy most kifizetnek valamit valakinek, vagy előre befizetnek valamiért.”

A szegénység és a megélhetésért vívott küzdelem áthatja a mindennapokat, így különösen nagy kontrasztot tükröz számára egyik osztálytársnője, Angéla élete. Jómódban, bőségben él, és mindenki a csupaszív kislány kívánságait lesi. Kivéve Esztert.

„Éjjelente az őzzel álmodtam. Te nem tudod, milyen az, mikor az ember olyan elmondhatatlanul sóvárog valamire.”

A lány féltékenysége odáig fajul, hogy elhatározza, az őzet, amit Angéla kap, és saját otthonában dédelget, az éj leple alatt megszökteti és visszaengedi a természetbe. Bár igaz, hogy véletlen baleset folytán, de végül mégiscsak megöli az állatot, és ettől kezdve végleg megpecsételődik a lány szomorú sorsa.

„Odahúztad a fejemet magad mellé a párnára, valami verssort mondtál, megfogtad a hajam egyik fürtjét, úgy aludtál el megint. Akkor fel kellett volna, hogy költselek, és meg kellett volna mondanom neked, hogy mióta először láttam, és azóta is, alva, ébren, még holtomban is, ha van valami a halál után, gyűlöltem és gyűlölni fogom Angélát.”

A színészi pályát választó Eszter annyira nem bírja elviselni saját képmását, hogy más karakterek bőrébe bújva menekül a múltja, jelene, de jövője elől is. Mindhiába. Felnőttként a sors Angéla férjével hozza össze, és a férfi szeretőjeként akármennyire igyekszik elégtételt venni boldogtalan gyermekkora miatt egykori osztálytársnőjén, végül be kell látnia, már késő.

{{Az egyetlen ember, aki valaha igazán szereti, a szerelme sohasem lehet teljesen az övé, hiszen a múlt széles árnyékot vetve ott lohol a jelen sarkában.

Arra gondoltam, fel kellene bontani a sírodat, hogy mire jönnek, üresen találják, mint a Krisztusét, és felvinnélek magammal a hegyre, nézni téged, és elviselni az enyészetet, amíg csak egyetlen porcika megvan belőled.”

„Az őz gyilkosok és áldozatok regénye” – írja Szabó Magda, de valójában Eszter egy személyben az, aki mindkét szerepet megtestesíti.

Eszter túlél mindent és mindenkit: gyermekkorát, háborút, halált, ő viszont kegyetlen pusztításokat végez a környezetében. Nem gyermekkori osztálytársa, Gizike anyja (akit megöl a férje), az őz és halott kedvese az áldozat, hanem ő maga, ráadásul saját keze által. Igaz, hogy élő és eleven, de sokkal inkább halott, mint azok, akik már a föld alatt nyugszanak, de valaha igazán és szívből mertek élni.}}

Azt mondják, egy mű akkor jó, ha napokkal, hetekkel az olvasása után is foglalkoztatja az embert. Onnan tudni, hogy ez a kötet nem csupán jó, hanem mestermű, hogy egy egész életre szóló munícióval látja el az embert, amely – újra és újra fellapozva – mindig friss és aktuális irányokat mutat életünk elakadásaiban.

A regény fontos mondanivalója talán az, hogy mielőtt bárkit elítélnénk, nézzünk mélyebben a szemébe. Ismerjük meg a lelkét, bújjunk a szövetei, zsigerei közé, ha valóban érteni akarjuk. Bár sokan olyan jóvátehetetlen, kitörölhetetlen borzalmakat hordoznak, amelyek talán örökre beívódnak bőrük alá, mégis van remény, ha azt igazán akarják, igazán akarjuk.

Csak vegyük le az álarcunkat.

Azután álljunk mi magunk is a tükör elé.

Kedves Látogató! Miért ne adhatnék egy kis ízelítőt kedvenc olvasmányélményeimből? Elsősorban 20. századi és kortárs magyar kötetekből ajánlok heti rendszerességgel saját "olvasószűrőmön" keresztül egy-egy újabb történetet, remélhetőleg minél több mindenkit ösztönözve ezzel rendszeres könyvlapozgatásra. Szép, letehetetlen könyvekben bővelkedő napot kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük