Szécsi Noémi: Egyformák vagytok – könyvajánló 28. rész

„A kamera pásztáz”, és a képernyőn két, negyvenes nő pixeljeire hullott alakja sejlik fel. Az elhomályosult, lassított felvételeken pedig ember legyen a talpán, aki tisztán lát.

A kötet a Nyughatatlanok trilógia harmadik, befejező része, azonban a történet az előzményregények olvasása nélkül, önmagában is érthető. Az első két rész hasznos pluszinformációkkal szolgál a kötethez, de nem szükséges feltétlenül hozzá.

A könyvben Emília és Elza életét ismerhetjük meg, a cselekmény a történész és könyvkiadói jogász nézőpontjából bontakozik ki. A jelen eseményei mellett nagy hangsúlyt kapnak a múlt árnyai is, és az ugráló ídősíkok mellett a mondatok is szédítően hathatnak.

Emília

„[…] úgy néztünk körbe életünk minden napján, mintha rangon aluli lenne a létezés.”

A két lány a vidéki messzeségből indul, hogy a péntek estét egy belvárosi luxus lakásétterem elitjei között tölthesse, velük született sznobizmusuk pedig igyekszik elfeledtetni velük, honnan is jöttek. Nem csak baráti, családi összefonódás is egybevonja őket – Elza Em bátyjához ment feleségül –, de a sűrű, szövevényes kötelék korántsem olyan őszinte és bizalmas, mint azt az első képkockák alapján gondolnánk. A nihil, felszínesség, érdekkapcsolatok triangulumát a peteérés, szex és menstruáció hármasa szólaltatja meg, hogy annak bűvkörében teljenek napjaik.

„Ha az egyetemről hazafelé menet az Aranypókban negyven feletti nőket fehérneműt vásárolni láttam, önkéntelenül mindig arra kellett gondolnom, hogy az orvosi vizsgálatokhoz veszik az ünneplő melltartót, kórházba a hálóinget.”

A két nő bár két különböző fegyverrel, de ugyanúgy harcol a kora ellen. Egyikük bulikkal és piálással igyekszik megkaparintani az örök fiatalság elixírjét, míg a másik gyermekért vív ádáz csatákat. Olyannyira izzadságszagúan igyekeznek húszas éveik szokásait és szellemiségét magukhoz láncolni, hogy már-már komikussá válnak a nagy erőlködésben.

Elza

„Tizennégy éves korunkig a szerelem célját a házasság keretein belül képzeltük el: egy életre egyetlen férfit küldenek fentről, aki azért érkezik, hogy örökre maradjon.”

Elza válása utáni vesszőfutása minden emberi kapcsolatára hatással van. Angliából hazatérve sem találja önmagát, s amíg lavírozni próbál a pasik között – merthogy azt hiszi, ez a megoldás –, elszalad mellette az élet.

„A szülők életre szóló sebeket ejtenek a gyerekeik lelkén, a gyerekek cserébe csalódást okoznak a szülőknek: ezekkel a tényekkel minden érett felnőtt képes számolni.”

A feldolgozatlan családi sérelmek lekaparhatatlan pecsétet nyomnak a lányok lelkére. Nem veszik észre azonban (mivel megragadtak húszas éveikben), hogy ki kellett volna már nőniük abból, hogy másokat hibáztassanak saját sorsukért. Boldogtalanok, mert nem tudják, hogy valójában mennyire boldogok.

Mindazok, akik kiszámítható, könnyed, rózsaszín cukormázas lányregényre számítanak, csalódni fognak. A történet csak nyomokban tartalmaz szerelmet és harmóniát, a fő összetevők leginkább keserűségből, öregedésből és kilátástalanságból állnak. A hozzávalók ellenére mégis fogyasztható a cselekmény (még ha nem is abban a mennyiségben, amelyre a legelején számítottam), hiszen a szarkazmussal teletűzdelt szöveg gyorsan átlendít a nehézkesebb sorok olvasásán is. Kell hozzá gyomor, irónia és humorérzék is, de mindezek birtokában a szöveg negatív üzenetét saját életünkre pozitív tanulsággá kódolhatjuk.