Uncategorized

Szerb Antal: Utas és holdvilág – könyvajánló 9. rész

Utazás a lélek mélyére

Egy tavaszi, olasz nászút története, amelynek leginkább boldogságról, szerelemről, életigenlésről kellene szólnia. Kellene. Hiába adott ugyanis a legvarázslatosabb évszak, a legderűsebb ország és az egyik legboldogabb időszaka az életnek, ha mindez csupán felszín és máz, ami alatt rohad a valóság.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

{{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely ebben a formában kerül jelölésre a szövegben.}}

Az Utas és holdvilág több szempontból kuriózum az életemben. Ez volt az első regény, amit évekkel ezelőtt e-book formájában kezdtem olvasni, majd végül hangoskönyvként fejeztem be. Nem tudom, ez mennyit nyomott a latba, már ami a kötethez való viszonyulásomat illeti, mindenesetre igen vegyes érzelmekkel zártam első virtuális „olvasmányélményemet”.

Az Utas és holdvilág egy igazi utazós regény, csakhogy a földrajzi barangolásnál jóval hangsúlyosabb az a bizonyos belső út, amelyet a főszereplő bejár.

Mihály egy tehetős vállalatigazgató fia, aki újdonsült feleségével, Erzsivel éppen mézesheteit tölti. Akkor válik nyilvánvalóvá, hogy Mihály csak egyfajta családi, társadalmi nyomásnak tett eleget azzal, hogy megnősült, amikor Olaszországban egymásba botlanak gyermekkori barátjával, Szepetneki Jánossal. A találkozás, kamaszkori emlékeinek felidézése és az, hogy mindezeket hiába is meséli el feleségének, Erzsi sohasem fogja igazán megérteni őt és múltját, olyannyira felzaklatja Mihályt, hogy amikor véletlenül rossz vonatszerelvényre száll fel, nem keresi meg házastársát, egyedül folytatja útját.

Bolyongása során számba veszi különös kamaszkorát, annak még különösebb szereplőivel és eseményeivel együtt. A serdülőként hallucinációkkal küzdő Mihályt a legveszedelmesebb, legrémisztőbb örvény-élményétől Ulpius Tamás mentette meg, akinek családja házába ezután szabad bejárása lett. Nem csak Tamással, húgával, Évával is szoros kapcsolatba került, és legkedvesebb elfoglaltságaik közé tartozott, hogy különböző tragédiákat eljátszva a lány keze által „haltak meg” ők, fiúk. Éva volt az elérhetetlen nő, akibe mindenki, még tulajdon bátyja is szerelmes volt. Pszichés, mentális zavaraik vitathatatlanok voltak: míg a lányban többek között a szadizmus, addig a két fiúban a mazochizmus vonásai és szuicid hajlamaik munkálkodtak.

{{A testvérpár végül évekkel később beteljesítette legtitkosabb vágyát – Hallstattban Tamás kérésére Éva beadta bátyjának a halálos dózist.}}

Mihály olaszországi kóborlása során elhatározza, hogy megkeresi a lányt, aki akkor épp az országban tartózkodik.

{{A találka nehezen bár, de összejön, és a férfi ekkor szembesül azzal, hogy Tamás korai halála valójában nem is öngyilkosság miatt következett be. Megbeszélik, hogy Éva Mihálynak is „segíteni” fog, ám ez mégsem történik meg. A férfi szánalmas karakterét csak tovább erősíti, hogy még ez sem sikerül neki. Sőt, végül apjával hazatér Magyarországra, vissza régi, egysíkú, szürke életébe.}}

Hazamegy. Megint megkísérli azt, ami tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek.”

Az Utas és holdvilágot több ígéretes ajánlás hatására kezdtem olvasni: sokan életük könyveként emlegették. Már rögtön az elején megérezhettem valamit, hiszen először félbehagytam, és csak második nekifutásra sikerült végigolvasnom (hallgatnom) a történetet. Mindamellett, hogy misztikummal, lázadással, halálkultusszal megfűszerezett, gyönyörűen megkomponált mű, nekem mégsem lett a kedvenc kötetem. A szereplők különcsége, az, hogy túl szűknek érzik életüket, és össze kell húzniuk magukat, ha valamiképpen be szeretnének illeszkedni a társadalomba (ha egyáltalán van ilyen szándékuk), a lélekelemző belső monológok és az a fajta ösztönösség, ami végigfut a művön, rendkívül közel áll hozzám. Sokat kellett töprengenem azon, hogy vajon akkor miért nem lett egy kiemelkedően kedves olvasmány számomra, ha minden adott, amit szeretek egy könyvben, mígnem rájöttem: egyáltalán nem szimpatikusak a szereplők. Nemcsak nem szívleltem egyiket sem, de rendkívüli módon idegesítettek is. Hiába, az életben is ilyen vagyok: lehet bármilyen szörnyű egy adott élethelyzet, ha a környezetemhez, a közelemben lévő emberekhez tudok kapcsolódni érzelmileg, akkor minden problémát könnyedén áthidalok. Itt ez a kapcsolódás hiányzott.

Vitathatatlan tény azonban, hogy kedveltem az írói stílust, izgalmasak voltak a karakterek (antipatikusságuk ellenére is) a cselekmény pedig végig fenntartotta az érdeklődésemet. Na és tegye fel a kezét, akit ne foglalkoztatnának időnként (vagy nagyon is gyakran) hasonló gondolatok, mint amelyek a regény központi kérdései: hátrahagyni a megszokottat, nem működőt, unalmast, szembeszegülni az elvárásokkal, vagyis – ahogyan ma fogalmaznánk – kilépni a komfortzónánkból.

{{Éppen ezért csalódtam a történet végén (bár valahol számítottam rá), amikor Mihály fejet hajt a családi, társadalmi nyomás előtt, és hazatér monoton életébe. Bár hiányzik a karakterfejlődés, elmarad a katarzis, mégis fontos könyv mindenki számára – legfeljebb mi bátrabban döntünk majd, és vállaljuk a kockázatot boldogságunk reményében.}}

Legyen így.

Kedves Látogató! Miért ne adhatnék egy kis ízelítőt kedvenc olvasmányélményeimből? Elsősorban 20. századi és kortárs magyar kötetekből ajánlok heti rendszerességgel saját "olvasószűrőmön" keresztül egy-egy újabb történetet, remélhetőleg minél több mindenkit ösztönözve ezzel rendszeres könyvlapozgatásra. Szép, letehetetlen könyvekben bővelkedő napot kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük