Szilasi László: Kései házasság – könyvajánló 32. rész

Nem a szerző, nem a kötetről olvasott előzetes ismeretek, de nem is a borító volt az, ami végül elkalauzolt a regényhez. A cím volt az, ami behívott ennek a különös, keserédes kapcsolatnak az atmoszférájába. Bár nem volt a legkomfortosabb érzés benne lenni, mégis olyan sok új és rendkívüli nézőpontot adott, amiért kétségkívül megérte elmerülni ennek a két embernek az érzelmi áradásában.

„Abból, amit adnak neked, nem tudod kihozni a legjobbat, ha nem fogadod el.”

Kinek szól a könyv?	Mindenkinek, aki szerint a szerelem nem csak egyféle lehet.
Milyen elakadásban nyújt segítséget?	Érzelmi kinyilatkoztatás nehézségei.
Mit tanulhatsz belőle?	Empátia, önszeretet, elengedés.
Hol olvasd?	Csendes, nyugodt helyen.
Mikor olvasd?	Akkor, amikor van időd olvasás után egy kicsit elmélkedni, magadba szállni.
Milyen élethelyzetben ajánlom?	Amikor megérett benned a változás igénye, de még nem mertél belevágni.
Ne kezdj bele, ha…	… épp teljesen padlón vagy.

Egy ajánlás révén figyeltem fel a címre, ami az előzetes várakozásaimat igencsak alátámasztotta: egy női narrációval elmesélt kivételes szerelemkrónikát kap az olvasó, aki kézbe veszi a kötetet. Mivel kifejezetten szeretem a hasonló pillérekre épülő regényeket, nem gondolkodtam túl sokáig, hogy beszerezzem a könyvet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem friss olvasmányélményről van szó, idestova már négy hónapja, hogy forgattam a lapjait. Érdekes újfent megtapasztalni azt, amit talán illatok kapcsán érzek ennyire intenzíven: milyen áthatóan képes egy könyv visszarepíteni abba az érzelemlégkörbe, amiben akkor éltem, amikor olvastam.

A regény valójában egy igaz történeten alapuló félfikció. A szerző személyes ismerőse a női elbeszélőt mintázó hölgy, aki elolvasta és jóvá is hagyta a valóságelemek köré szőtt kitalált cselekményt. Hihetetlen élmény lehetett a kész művet megismernie, amelyben a megtörtént és képzeletbeli események egy újfajta, rendkívüli valóságot alkotva állítanak emléket egy egykor valóságos szerelem történetének.

„Voltak szomorú ébredéseim: még mindig nem az enyém.”

Az író Vajda Ilma és Gavenda Péter sajátos, feszültségekkel és hullámvölgyekkel tarkított viszonyát meséli el, csakhogy nem kronológiai sorrendben, hanem a végétől az elejéig. A fejezetek 2019-ben kezdődnek és 1964-ben fejeződnek be, átívelve azt az 55 évet, amíg a szerelem tartott kettejük között. A türelem a legerősebb motívum, ami belengi a sorokat, hiszen több, mint fél évszázad kitartó várakozása kell ahhoz, hogy a nő végül beteljesítse leghőbb vágyát: feleségül menjen az imádott férfihoz.

A regény történettöredékekből áll, és ezekből a novellafüzérekből szövődik az a halhatatlan szerelem, amely örökre összeköti a szereplőket. A fejezetek évekre szeletelik közös életüket, de soha nem tudhatjuk pontosan, melyik évben is járunk: a Magyarországon és világon történő fontos eseményekből következtethetünk, hogy valójában melyik évszámot írhatjuk. Nem csak az évek, de a szerelmek is jönnek-mennek, legalábbis a férfi életében, pedig – ahogyan a szerző is mondja –, valójában szereti a nőt, de minden esetben elrontja.

„Minden hatalma megvolt fölöttem. Nekem viszont minden tudásom megvolt róla.”

Míg a férfi építi az életét (karrier és magánéleti szinten egyaránt), addig a nő hátországként, megdönthetetlen bástyaként áll egy helyben. Nem mozdul sehová. Döbbenetes önvallomásából – miszerint ő maga Natascha Kampusch – felsejlik, hogy valójában tisztában van azzal, hogy ez a kapcsolat nemcsak egyoldalú, de meglehetősen torz is. Ilma egy alkalommal, amikor a férfi munkaügyben huzamosabb ideig távol van, tizenkét darab, „Ennyi Mindent Szeretnék Veled Csinálni” című füzetet ír tele azokkal a vágyakkal, amelyeket szerelmével szeretne átélni. Talán ez az első és egyetlen olyan momentum a kapcsolatukban, amikor őszintén beszél az érzéseiről, a férfi azonban elégeti az írásokat.

Hogy mi az, ami valójában összeköti a két felet életük végéig? Szerelem? Függőség? Elköteleződés? A vágyak csontváza hús és szövetek nélkül? Bűnös volt-e Ilma, és bűnös volt-e Gerenda? Ítélkezhetünk-e egy olyan kapcsolat felett, amely mindkét fél szabad választása okán alakult ki?

Igen, sokszor én is megráztam volna Ilmát, hogy térjen már észhez, legyen erős, és lépjen ki a kapcsolatból, ugyanakkor mélyen elgondolkodtatott a kötet. Benne maradni egy ilyen viszonyban ugyanis sokkal több erőt, energiát és kitartást kíván, mint kilépni belőle. Ez nem jelenti azt, hogy Ilma jól döntött, hogy mindvégig a férfi társa maradt, és teljes joggal sokan erre képtelenek is lennénk, legfőképpen azért, mert – jó esetben – jogot formálunk a boldogságra. Ugyanakkor egy pillanatig sem nézném le azért, ahogyan élte az életét. És bár Gavenda – sejtéseim szerint legalábbis – a nők többsége szerint megérdemelt volna egy-két pofont, mégis ő az, aki leginkább gyenge, és sajnálatra méltó, aki nemhogy nem mer kiállni saját érzelmei mellett, de a legszomorúbb, hogy magának sem vallja be azokat.

Mire tanít ennek a két embernek a sorsa? Számomra az érzelmek, vágyak felismerését, kinyilatkoztatását és megélését. Ne féljünk érezni, látni, hallani, felfedezni, ölelni, inkább örüljünk annak, ha gazdag érzelemvilág lakozik bennünk. Aztán ha nem azt kapjuk viszonzásul, amit elvárunk, gondolkozzunk el egyrészt azon, hogy miért is vannak elvárásaink, már ha abból indulunk ki, hogy a szeretet önzetlen, és miért is vagyunk olyan emberek közelében, akik mellett boldogtalanságot élünk meg.

Szerintem megéri bátran szeretni. Sőt, máshogy nem is lehet.