minden7re1regeny.hu

Nem a szerző, nem a kötetről olvasott előzetes ismeretek, de nem is a borító volt az, ami végül elkalauzolt a regényhez. A cím volt az, ami behívott ennek a különös, keserédes kapcsolatnak az atmoszférájába. Bár nem volt a legkomfortosabb érzés benne lenni, mégis olyan sok új és rendkívüli nézőpontot adott, amiért kétségkívül megérte elmerülni ennek a két embernek az érzelmi áradásában. „Abból, amit adnak neked, nem tudod kihozni a legjobbat, ha nem fogadod el.” Kinek szól a könyv? Mindenkinek, aki szerint a szerelem nem csak egyféle lehet. Milyen elakadásban nyújt segítséget? Érzelmi kinyilatkoztatás nehézségei. Mit tanulhatsz belőle? Empátia, önszeretet, elengedés. Hol olvasd? Csendes, nyugodt helyen. Mikor olvasd? Akkor, amikor van…

„Csak az eszlári pör nyíregyházi tárgyalását kellett végigfigyelni, hogy a népmesék, népmondák, legendák és babonák világát jobban megismerje a hallgató mintha egy könyvtárnyi könyvet olvasna végig a néplélekről.” Solymosi Eszter rituális meggyilkolásának legendája az 1800-as évek Magyarországának legvérfagyasztóbb históriájává nőtte ki magát. A regény jóval több, mint egyszerű oknyomozás, hiszen nem csak a „boldog békeidők” eszményét tiporta el, de a történet a kislány alakját – akinek vérét a zsidók a vád szerint húsvéti pászkájukba keverték – az antiszemitizmus jelképeként festette meg, megágyazva ezzel a 20. század borzalmas eseményeinek. Amikor az antikváriumban megakadt a tekintetem a köteten, bevallom – szégyen vagy nem, de – fogalmam sem volt, hogy mit tartok a…

„A tehetetlen összetartozásnak időtlen időkre szóló köteléke bogozott össze bennünket; valami, ami kitermelődött, tejsav vagy gyanta, a sebekből, izomlázból, fájdalomból, törekvésekből, és lehetővé tette, hogy éljünk; valami, ami talán kevesebb a barátságnál, és több a szerelemnél.” Ottlik iskolájában mindenki járt már, aki legalább egyetlen közösséghez is tartozott valaha. Csak az arcok és a szempárok váltakoznak, na és a kegyetlenkedések módja és mértéke, a szerepek állandók. A kérdés csupán az, hogy melyik diák köpenye alá bújunk. {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} Ottlik Gézát olvasni mondhatni kötelező annak, aki a modern magyar próza rajongója. A szerző ugyanis nem csak olyan meghatározó köteteket írt, mint…

Egy feledhetetlen nyár fotóalbumát lapozhatja fel, aki kezébe veszi Fekete István klasszikusát, és az a megannyi illatos, színes, szikrázó kép, amely az olvasó elé tárul, szerencsére nem csak a szereplők, de az olvasó életét is bearanyozza. Ha a Tüskevárra gondolok, mindig azok a verőfényes nyarak jutnak az eszembe, amelyeket az unokatesókkal „összecsapva” töltöttünk. Emlékszem a könyv borítójára, amint valaki éppen a kezében tartja, és emlékszem a sorozatra is, ahogyan – ha véletlenül épp rossz idő köszöntött ránk, és a házba szorultunk – ott duruzsol a háttérben. De rémlik az is, hogy valamiért se végig nem néztem, se el nem olvastam a történetet. Valószínűleg szerencsére lekötött ezer és ezer másféle foglalatosság,…

„A kamera pásztáz”, és a képernyőn két, negyvenes nő pixeljeire hullott alakja sejlik fel. Az elhomályosult, lassított felvételeken pedig ember legyen a talpán, aki tisztán lát. A kötet a Nyughatatlanok trilógia harmadik, befejező része, azonban a történet az előzményregények olvasása nélkül, önmagában is érthető. Az első két rész hasznos pluszinformációkkal szolgál a kötethez, de nem szükséges feltétlenül hozzá. A könyvben Emília és Elza életét ismerhetjük meg, a cselekmény a történész és könyvkiadói jogász nézőpontjából bontakozik ki. A jelen eseményei mellett nagy hangsúlyt kapnak a múlt árnyai is, és az ugráló ídősíkok mellett a mondatok is szédítően hathatnak. Emília „[…] úgy néztünk körbe életünk minden napján, mintha rangon aluli lenne a…

„Hogy kérlelhetetlenségből, föl nem ismerésből az ember mit ferdíthet el a rossz út felé, vagy mit taszíthat türelmetlenül romlásba, s mihez hívja szinte vakon a balsorsot?” Egy bűnben fogant család krónikája, amelynek tagjai nem bírták magukban tartani keserves titkaik ólomsúlyát – napló formájában tárják inkább az olvasó elé. {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} Nem is olyan régen, határoztam el, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom. Valamiért muszáj. Szokványos módon indult az ismeretségünk: egy ajánlás hatására kezdtem körbeszimatolni, belekóstolni, de mivel igen gyorsan felerősödött a hívószó, nem vívódtam sokáig, gyorsan engedtem az érzékszerveimet maradéktalanul behálózó csábításnak. Igaz, terveim szerint gyorsan szerettem…

„Hát lehet az, hogy egyszer csak kihúzzák az embert a régi bőréből, s új bőrt adnak rá?” Lehet-e hibáztatni valakit csupán azért, mert naiv? Lehet-e felelősségre vonni valakit csupán azért, mert bár viszonylag gyorsan átlátja a furcsa érdekkapcsolatokat, mégsem hiszi el, hogy mindez csupán a jéghegy csúcsa, és a mélyben még dermesztőbb csúsztatások rejlenek? Lehet-e megbocsátani valakinek, aki csupa naivitásból bár, de mégiscsak veszélybe sodorja saját és családja jelenét és jövőjét egyaránt? {{Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz, amely a szövegben ebben a formában kerül jelölésre.}} Három tulajdonságot tolerálok nehezen: az irigységet, a rosszindulatot és a naivitást. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ezekkel a tulajdonságokkal „megáldott” emberek a legnagyobb tanítómestereim. Legfőképpen önuralomra…

„Az ember olyan állat, aki adott esetben a testi léténél is fontosabbnak tekinti az eszmét […]” Útikalauz, városlegendárium és kultúrtörténeti kiadvány egyetlen vékonyka kötetbe sűrítve, amely nem tesz mást – csak úgy „mellékesen” –, mint az egyéni, társadalmi és vallási érdekek összecsapásának békés és konstruktív megoldásának eszméjét hirdeti.  Szikrázó napsütésben érkezem a sójáról nevezetes kelta alapítású alemán városka piacterére. Azonnal a szemem elé tárul az a román kori templom, ami a piactér fölé magasodik a dombháton, s amelyhez ötvenkét ívesen formázott lépcsőfok vezet. Lenyűgöző látványt nyújt. Kezemben a könyvvel felsétálok, és a csodás épület árnyékában belekóstolok a város régmúlt, de annál megragadóbb történetébe. „Kockázatos vállalkozásokhoz csöndesen munkálkodó érdek vezet, ezen túl terülnek el…

„Mindenki szín, úgy él benne: Mamácska sárga volt, Apa fekete, Janka szürke, az Árva zöld, Kati néni drapp, Kun László vörös. Nagymamának nincs színe, nem is látta soha. Anzsu fehér. Ádám is fehér.” Apa-lánya viszony. Az egyik legfontosabb kapcsolat egy nő életében. Vannak szerencsés lányok. És vannak még szerencsésebbek, akik ajándékba kapnak édesapát a sorstól; még ha a kötelék nem vér szerinti is. Család? Igen. Csak egy kicsit másképp. A kezdetek kezdetén Szabó Magda életművet tallózva a Freskó felett gyorsan átsiklottam: a címe miatt vallási témát sejtettem, amely nem igazán vonzott. Végül már én magam sem emlékszem, mikor is lapoztam bele először, az viszont biztos, hogy abban a pillanatban eldőlt:…

Egy könyv, amit csak azok érthetnek, akiket életükben legalább egyetlen egyszer magukkal ragadott az a minden észérvnek, logikának, erkölcsnek ellenszegülő, lángolva pusztító érzelem, amit mi, halandó emberek csak szerelemnek szoktunk csúfolni. Egy könyv, amit csak azok érthetnek, akik nem félnek kitárni lelkük – még ha olykor berozsdásodott – kapuját, de úgy igazán, sarkig, hogy az érzelmek elszállhassanak, kitisztulhasson a régi, a rossz, a mérgező, és legyen hely az újnak, a jónak az építőnek. „[…] két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra…. Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben…